A bolhapiacon jött szembe velem ez a szép, antik, de sérült tetejű asztalka.
A fedlapja nem eredeti már, egy másik, nagyobb asztal tetejéből szabták a jelenlegi lapot. Kicsit hézagos is, de összességében szép és szerethető. Nem tudtam ott hagyni…
A lába pedig mindamellett hogy masszív és teljesen hibátlan, egyenesen gyönyörű!
Egy kicsit azért unalmasnak találtam így teljesen barnán,- az idegen fedlap barnája amúgy is eltért egy kicsit a lábtól – meg aztán egy vintage hangulatú bútorfestő-műhelybe úgy illik, hogy legyen benne valami kis izgalmas részlet! 🙂
Ezért aztán az Annie Sloan Chalk Paint Duck Egg Blue színével és Dark Wax-szal „átszaladtam” rajta. Szerencsére a felületkezelésével sem kellett sokat bajlódni, csiszolás nélkül már festhettem is.
Imádom ezt a kéket együtt valami barna felülettel! Remélem nektek is tetszik a végeredmény és eljöttök a műhelyembe, ahol ezen az asztalon dolgozhattok majd saját bútorotok festésén!
Hagyj üzenetet