Egy kedves ismerősömnek, Marcsinak a nyíregyházi Papp Károly Szalonban van Köröm Stúdiója. Már évek óta tervezgette, hogy átalakítja kis birodalmát és legalább ennyi ideje gondolkozott rajta, milyen is legyen majd.

Én múlt év decemberében találkoztam vele először, az egyik bútorfestő foglalkozásomra jött el barátnőjével Bata Mónikával, aki lakberendezőnek készül. Mint utóbb kiderült az Annie Sloan Chalk Paint festékben rejtőző lehetőségek és a foglalkozáson tanultak után kezdett kirajzolódni bennük a stúdió új stílusa. Ezt követően néhány héten belül meg is született a terv: vitage stílus fehér, türkiz és bézs színekkel.

Az első két hétvégét a piros, fekete és fehér bútorok átfestésével töltötte, közben a festő a falat átfestette, a régi járólap helyéra a padlóra famintás PVC került.

Eztán következett az igazán látványos alkotás, amikor egy vasárnap délután teljes gőzzel nekiláttunk a képkeretek, a bútorok és a stencilezéséhez, a dekorációk átfestéséhez és az összes bútor waxolásához. Az Annie Sloan Chalk Paint festék Original színűre festett bútorokra Provance színű stencil került. A falra ugyanez a minta került Old Ochre színben.

Én nagyon szeretem a munkának ezt a szakaszát, mert gyorsan és nagyon látványosan lehet vele díszíteni. Nagyméretű stencilekhez érdemes kis szivacshengert használni. A festékből mindig keveset vigyünk fel a hengerre, majd a felületre is. Így elkerülhető, hogy a sok festék befolyjon a stencil alá.

Eközben a lelkes segítőcsapat másik fele Marcsi barátnője és lánya  is waxolták a bútorokat, dobozokat, képkereteket. Sőt még a csempét is, mert az eredeti középbarna márványmintás csempe is az Annie Sloan Chalk Paint festék Original színével lett átfestve. Egyszerű, gyors, költséghatékony megoldás kis  csempézett  felületeken is.

A sok képkeret felfúrása a falra sok időt vett igénybe, így a teljes visszapakolás másnap délelőttre maradt. Pár nap múlva megérkeztek a hiányzó dolgok is: a provance színű sötétítő, a csipkemintás függöny, ami a fal stencilmintájával harmonizál, a mosdóalátét, a székpárnák, új polc a falra, a fogantyúk a fiókokra.

És végre teljesen elkészült … 🙂 A végeredmény? Gyönyörű! Világos lett és sokkal tágasabbnak tűnik ez a kis helység.

De gondolom a fotók önmagukért beszélnek.

Nagy öröm számomra, hogy részt vehettem egy ilyen csodálatosan szép Köröm Stúdió átalakításában. Marcsi Köszönöm, hogy a Annie Sloan Chalk Paint festéket választottad a bútoraidra Bata Mónikának köszönet a színválasztásért, a lakberendezési tanácsokért és a kiegészítők beszerzéséért.

marcsi03

Ha nyíregyházi vagy feltétlenűl nézz be a Papp Károly Szalonba,  Marcsi Köröm Stúdiójába!